A világ ugyanaz, csak kicsit másként szemléljük: mi, akik olvasunk és írunk, illetve a karikaturista, aki észrevesz és ...
Egy ügyvéd szerint az állítólagos áldozatok között vannak olyan kiskorúak is, akiket már kilencéves korukban molesztáltak.
Emőke, aki bűnelkövető fiatalok pártfogó felügyelőjeként járt először a bagi cigánytelepen és Tamás, aki a Fibonacci-spirált ...
Rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot indít az autókereskedőknél a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Egy fejlesztőknek szánt dokumentációból kiolvasható információk alapján úgy tűnik, a Google hamarabb leváltaná az Android 15-öt, mint ahogy arra számítani lehet.